|
Horváth Tünde 2010-02-05
Szánkózás
Az idei tél szórta áldását, a nagy pelyhekkel nem fukarkodott. A hó fehér takarója végig terült a tájon és a Petőfi Sándor Általános Iskola testnevelés óráit is megváltoztatta. A sport a játékos oldaláról lopakodott be a diákok életébe, csalafintán megmozgatta őket.
A szánkózás képei ide kattintva nézhetők meg.
Horváth Tünde 2010-02-02
Angolul szóltak
A Petőfi Sándor Általános Iskolában második idegen nyelvként az angol is tanulható.
Az iskola angol tanára, Szmetán Ferenc szervezte a nemesvámosi művelődési házban január 29-én a két órás délutáni programot, amelyen a diákok megmutatták nyelvtudásukat. Jó hangulatú jelenetek, versek, dalok szóltak a tea és az aprósütemény mellé. A nézőközönség ízelítőt kapott "angolságból".
A fényképek itt megtekinthető.
Horváth Tünde 2010-02-02
Régi tárgyak, új gazdák
A Petőfi Sándor Általános Iskola diákönkormányzata január 18-án, délután "bolhapiacot" szervezett az iskolában. A diákok a régi, vagy megunt játékaikat, apró tárgyaikat cserélhették el egymás között.
Nagy lelkesedéssel zajlottak az alkudozások, amit általában a két fél elégedett megegyezése zárt le. Így a felesleges holmik az új gazdánál ismét fontosságot nyertek.
Az önzetlen ajándékozásra is szép számmal akadt példa. Ilyenkor az egyik fél nem kért semmit sem, hanem szívesen odaadta a tárgyat, hiszen neki már nem volt szüksége rá, de másnak még örömet okozhatott vele.
A fényképek a délutánról itt megtekinthető.
Horváth Tünde 2010-01-31
OVISULI A PETŐFIBEN
Időpontjai:
2010. február 08. (hétfő) 17:00
Szülői értekezlet az óvodában
2010. február 18. (csütörtök) 9:55
Óralátogatás az iskolában
2010. március 4. (csütörtök) 16:30-17:30
Játékos foglalkozás az iskolában
2010. március 4. 16:30-17:30
Tájékoztató a szülőknek az iskolában
2010. március 23. (kedd) 15:15-15:45
Vidám, sportos foglalkozás a sportcsarnokban
2010. március 30-31. (kedd-szerda) 8:00-17:00
Beiratkozás
SZERETETTEL VÁRUNK BENNETEKET ÉS SZÜLEITEKET!
Horváth Tünde 2010-01-26
Megyei bajnokság
Az utánpótlás, felnőtt korosztály második megyei fordulójának Tapolca adott otthont január 16-án szombaton.
Nemesvámos megfiatalított és új "színekben" játszó csapata, hihetetlen küzdeni akarással és nagyszerű játékkal méltán vette fel a versenyt a városi röplabdás "nagyhatalmak" ellen. Minimális pont különbségekkel az 5. helyen zárták a versenyt.
A következő bajnokságnak Nemesvámos ad otthont február 28-án, amelyre minden kedves sportbarátot és érdeklődőt szeretettel várnak!
Névsor: Séllei Zsófia, Steiger Brigitta, Mustos István edző, Nagy Katalin, Aradi Szabina, Kövesi Renáta, Törteli Vivien, Nagy Bernadett, Ferencz Anna, Hiányoznak: Nagy Anikó, Hunyadvári Vanessa

Mustos István

Horváth Tünde 2010-01-24
Operációs rendszer modul vizsgaeredményei
A Petőfi Sándor Általános Iskola tanulóinak lehetőségük van ECDL - nemzetközi számítógép-kezelői - vizsgára felkészülni 7. és 8. osztályban. A Magyarországon kívül is elfogadott, bizonyítvány megszerzéséhez úgynevezett modulokból - témakörökből - kell vizsgát tenni, ami gyakorlati és elméleti kérdésekből áll.
Az iskolában a 4 modulból álló, START bizonyítványhoz váltottunk ki vizsgakártyát. Ha mindegyik modulból sikeres vizsgát tesz a tanuló, erről kap egy bizonyítványt.
A későbbiekben lehetősége van még három kiegészítő modulból is vizsgázni, amivel a teljes, hétmodulból álló bizonyítványhoz lehet jutni. (Ennek előfeltétele a START bizonyítvány megléte, illetve azok moduljainak sikeres vizsgája.)
Ha mégsem sikerül valamelyik modulból a vizsga, annak csak annyi következménye van, hogy újra lehet menni vizsgázni. Nincs semmilyen bejegyzés a sikertelen vizsgáról, azaz nincs bukás. A bizonyítvány megszerzésén kívül előnye még, hogy hozzászoknak a vizsgázáshoz, amivel életük folyamán még sokszor fognak találkozni.
Az ECDL órákra járó tanulók közül kilencen mérették meg tudásukat, a Veszprémben lévő ECDL vizsgaközpontban 2010. január 19-én, 16.30-kor kezdődő operációs rendszer témakörből.
Sikeres vizsgát a következő tanulók tettek, nekik a vizsgakártyájukba az operációs modul mellé a megfelelt - vizsgát tett bejegyzés került:
7. osztályosok: Dávid Márk,
Hamvas Eszter,
Kéri Bettina,
Kovács Krisztián,
Suller Janka,
Szoboszlai Kristóf
8. osztályosok: Talian Zsuzsa, Szabó Balázs
Az iskola nevében gratulálok nekik:
Horváth Tünde informatika tanár
Meghívó - Angol teadélután
Horváth Tünde 2010-01-24
ANGOL TEADÉLUTÁN !
2010. 01. 29-én 17.00-19.00
a
MŰVELŐDÉSI HÁZBAN, Nemesvámoson.
Szervezi: a Petőfi Sándor Általános Iskola angol tanára,
Szmetán Ferenc és a diákjai
MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK!

Kiemelkedő eredmény rajz tantárgyból
Horváth Tünde 2010-01-15
Tanulmányrajz verseny
A Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója, Horváth Viktória részt vett, a 2010. jan. 11-én megrendezett rajztantárgyi versenyen, ahol első helyezést ért el.
A 8. osztályosok számára hirdetett hagyományos rajzversenyt a 2009/2010-es tanévben a Székesfehérvári Munkácsy Mihály Általános Iskola rendezte meg.
Hatvanöt diák vállalta a megmérettetést, amit a művészekből is álló zsűri bírált el.
A feladat egy csendélet minél valóságszerűbb megjelenítése volt, ami Vikinek nagyon jól sikerült. Különösen örvendetes, hogy ez az eredmény segíti a továbbtanulásban is, mivel beleszámítják a felvételijének rajzos szakirányába.
Az oklevél itt megtekinthető.
Horváth Tünde rajz tanár
Horváth Tünde 2010-01-12
Sajtófigyelő
2010. 01. 01. Neue Zeitung számában tudósítottak a Petőfi Sándor Általános Iskola német nemzetiségi tagozatának kiemelkedő szerepléséről is.
14. KULTURWETTBEWERB IN WASCHLUDT - KI MIT TUD? VÁROSLŐDÖN .
Ide kattintva megtekinthető a cikk .
Horváth Tünde 2009-12-31
BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT !
Virradjon rád szép nap,
köszöntsön rád jó év,
kedves hajlékodba költözzön a jólét.
A lelkedbe boldogság, szívedbe béke,
ezt kívánom Nektek az Újévre.
Korábbi hírek:1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. |