Arról még a mai napig nincs egyetértés a különböző szakemberek (nyelvészek, nyelvpedagógusok pszichológusok stb.) között, hogy melyik életkorban, kettő, három vagy négyévesen kezdődjön-e az első idegen nyelv tanítása, vagy csak később kisiskolás korban. Azzal viszont mindenki egyetért, hogy a második idegen nyelvvel történő ismerkedés minél előbb követheti az elsőt. A kisiskolás korosztálynak még életkori sajátossága, hogy gátlások nélkül, játékos tevékenységeken keresztül sajátítja el az idegen nyelv alapjait, és szinte észrevétlenül jut ismeretek birtokába. Az idegen nyelvvel történő ismerkedésben nagy szerepe van a tárgyakkal való foglalkozásnak, a rajznak, az imitációs mozgásnak, az énekes és táncos játékoknak. Éppen emiatt van nagy jelentősége a második idegen nyelvvel történő ismerkedésnek ebben az életkorban, amikor a gyermek még teljesítménykényszer nélkül, örömmel, játszva tanul.
Kedves Szülők! Önök már bölcsen döntöttek azzal, hogy gyermekük a térségünkben legelterjedtebb nyelvet, a németet tanulja iskolánkban.
Azzal viszont bizonyára Önök is egyetértenek, hogy a mai globalizált világunkban egy idegen nyelv ismerete nem elegendő. Élő idegen nyelv tudása nélkül számunkra nem létezhet európaiság, s e nélkül gyakorlatilag kizárt, hogy az európai oktatási rendszerekbe bekapcsolódhassunk. Továbbá, a középiskolai tanulmányok során - de a mindennapi életben felnőttként is naponta - szembesülünk az angol nyelv szükségességével. Ezért szeretnénk iskolánkban megtartani a német nyelv tanítása mellett az angolt is.
Ezt a következőképpen tervezzük iskolánk tantervébe beilleszteni:
A 3. osztályban kezdenénk heti egy órában szakkör jelleggel az ismerkedést az angol nyelvvel, amikor a gyermek már két évet tanulta az első idegen nyelvet - a németet -, és a harmadik tanévet kezdi az iskolánkban. Ekkorra már az első osztályba nehezebben beilleszkedő tanulók sem érzik magukat idegennek iskolánk falai között. A 4. osztályban ugyanígy folytatnánk.
Legfontosabb elvünk, hogy a 3-4. évfolyamon a nyelvoktatás csakis nyelvelsajátítás és nem nyelvtanulás formájában végezzük. Célunk az angol nyelv megszerettetése a gyerekekkel.
Célunk a 8. évfolyam végére, hogy életkori sajátosságuknak megfelelő témákban tudjanak írásban és szóban megnyilvánulni, véleményt nyilvánítani. Tudjanak beszélgetést kezdeményezni, folytatni, és az idegen nyelvet a hétköznapi kommunikációs helyzetekben használni. Ennek elérése érdekébe 5-8. osztályokban heti két tanórában tervezzük az angol nyelv tanítását. Valamint a 8. osztályban heti plusz egy órát biztosítunk tanórán kívül azon tanulók részére, akik középiskolai felvételi beszélgetésre készülnek angol nyelvből vagy alapfokú (A1szintű) nyelvvizsgát szeretnének tenni.
Kedves Szülők, reméljük, hogy angol nyelvi tantervi elképzeléseinkkel Önök is egyetértenek. Hiszen Önök is minél többet szeretnének gyermeküknek nyújtani. Ezért kérjük, hogy gyermekük részére vegyék igénybe iskolánk angol idegen nyelvi oktatását is.
Biztosítjuk Önöket, hogy közös célunk eléréséhez úgy a személyi, mint a modern tárgyi-technikai feltételek maximálisan biztosítottak iskolánkban.
A Petőfi Sándor Általános Iskolában nagy hangsúly fektetünk, hogy a hagyományos technika órai tanítás is megmaradjon. Ezzel ápoljuk a hagyományainkat, amelynek célja tisztelet ébresztése a kézműves tevékenységek iránt. Ezek a technika órák - a rajz órákkal karöltve - nagyban hozzájárulnak a diákok képességeinek, készségeinek a fejlesztéséhez.
Az órák keretében a diákok tevékenyen részt vesznek a környezetük alakításában. Gondozzák az iskola növényeit, rendben tartják az udvart, tavasszal virágokat ültetnek. De az épület hangulatosabbá tételében is kapnak feladatot. Készítenek díszeket, használati tárgyakat, amelynek során anyagismeretre tesznek szert. Megtanulják a munkafolyamat megszervezését, a tárgyak elkészítésének a menetét. Egyszerű szakrajzok olvasását, tervrajzok, vázlatok elkészítését. Fejlődik ezzel a kreativitásuk, alkotó- és problémamegoldó készségük. Ügyesednek manuálisan is.
A mindennapi életben használható tudásra tesznek szert. Megszerzik a képességet arra, hogy vidáman is lehet tevékenykedni. Célunk, örömet okozzon a munkálkodás.
Nem utolsó sorban, pedig megtanulják megbecsülni, és értékelni a munka fontosságát. Az igényes, rendben tartott környezet kialakítását, annak szépségét, hangulatjavító hatását. Ide kattintva ízelítő kapható néhány technika óráról.
Ovisuli
Horváth Tünde 2011-02-13
Ovisuli a Petőfiben
Ebben a tanévben is nagy sikerrel zajlanak - az immár hagyományosnak mondható - ovisuli programok a nemesvámosi Petőfi Sándor Általános Iskolában.
A rendezvénysorozat célja, hogy a leendő első osztályos gyerekek és szüleik bepillantást nyerjenek az iskola életébe, oktatási kínálatába, változatos eseményeibe. Minderre az év során több lehetőség is nyílik.
Ősszel lámpást készítettek az ovisok az iskolában, mellyel vidám felvonuláson vettek részt Márton-nap alkalmából.
Február elején a leendő elsősök szülei a Petőfi Sándor Általános Iskolában folyó oktató-nevelő munkáról, az alkalmazott módszerekről, a tárgyi feltételekről és az eddig elért eredményekről kaptak széles körű tájékoztatást az óvodában megtartott szülői értekezleten.
Február közepén az ovisok ismét az iskolába látogattak, s egy játékos tanórán az iskolás gyerekekkel együtt kalandoztak a mesék birodalmába.
Az ovisuli programjai között szerepel még egy játékos délután az iskolában, végül márciusban egy vidám sportos foglalkozás zárja a rendezvénysorozatot. A program tájékoztatója, a további események, ide kattintva érhető el. A képek itt találhatók.
Molnárné Fekete Andrea
tanító
Judo
Horváth Tünde 2011-02-13
Cselgáncs, a mozgás öröme
A Petőfi Sándor Általános Iskola jó kapcsolatot ápol Takács Attila judo edzővel, aki vállalta, hogy az iskolai testnevelés óra keretében ízelítőt nyújt a diákoknak ebből a küzdősportból. Az a tanuló, aki kedvet kapott ehhez a mozgáshoz, az versenyszinten is űzheti, ha eljár az edzésekre.
Minden tanévben immár hagyományosan minden osztály ellátogat a Vadhajtás Nemesvámosi Szabadidő és Ifjúsági Sportegyesület edzőtermébe. Aki ide kattint itt nézheti meg a foglalkozások fotóit.
Programajánló
Horváth Tünde 2011-02-13
Farsang
Február 18-án, pénteken
Alsó tagozat: 14.30-16.30
Felső tagozat:17.00-19.00
A KÉT IDŐPONT KÖZÖTT MEGLEPETÉS!
Programajánló nagycsoportos óvodásoknak és szüleiknek
Horváth Tünde 2011-02-09
Ovisuli programjai
2011. február 7., hétfő 16.30
Szülői értekezlet az óvodában
2011. február 14., hétfő 10.30 Óralátogatás az iskolában
2011. március 3., csütörtök 16.30 Játékos foglalkozás az iskolában
2011.március 3., csütörtök 16.30 Tájékoztató a szülőknek az iskolában
2011. március 24., csütörtök 15.00 Vidám, sportos foglalkozás a sportcsarnokban
Tisztelettel:
Molnárné Fekete Andrea, Koronczai Éva
ECDL vizsgaeredmények
Horváth Tünde 2011-02-07
Szövegszerkesztés modul vizsgaeredményei,
ECDL bizonyítvány megszerzése
A Petőfi Sándor Általános Iskolában az ECDL órákra járó 7. és 8. osztályosok a tanulmányaik során elérkeztek a tudásuk megmérettetéséhez. A vizsgára 2011. 01. 27-én, 16:00-kor került sor Veszprémben az OKTKER - Nódus Kft. székhelyén levő vizsgaközpontban szövegszerkesztés modulból. A vizsgán 10 tanuló vett rész, és kilencen sikeres vizsgát tettek.
Amikor valakinek nem sikerül a vizsgája, az nem lesz bukásként, vagy elégtelenként bejegyezve a vizsgalapjára, csak nem kap "vizsgát tett" bejegyzés a modul mellé. A vizsgát bármikor megismételheti, azonban a vizsgadíjat (1800 Ft) újra ki kell fizetnie.
Akik levizsgáztak, azok azonban még nem érkeztek célba, mert még a többi modul vizsgája előttük áll.
Sikeres vizsgát a következő tanulók tettek: 7. osztályosok: Csaba Fruzsina, Fábián Sarolta, Fáth Krisztina, Mustos Rebeka, Papp Dorottya, Vecsey-Körmendi Tamás, Vodenyák Csilla 8. osztályosok: Eigner Edina, Pintér Vivien
START ECDL BIZONYÍTVÁNYT SZERZETT (4 modulból vizsgát tett)
A Petőfi Sándor Általános Iskolában második idegen nyelvként az angol is tanulható.
Az iskola angol tanára, Szmetán Ferenc szervezte a nemesvámosi művelődési házban január 28-án, a két órás délutáni programot, amelyen a diákok megmutatták nyelvtudásukat. Vidám, kacagtató, angol humorú jelenetek, dalok szórakoztatták a nézőket. Természetesen a műsor után nem maradhatott el a teázás, és az aprósütemény kóstolgatás sem. A fényképek ide kattintva megtekinthetők.
Rajzpályázat eredménye - Illegális hulladéklerakók felszámolása
Horváth Tünde 2011-01-16
Kedves alkotók!
A Veszprém Város Környezet és Természetvédeleméért Közalapítvány által kiírt " Az illegális hulladéklerakók felszámolása" című képzőművészeti pályázat eredményei megszülettek.
A szakértői zsűri közel 600 alkotás közül választotta ki a díjazottakat. Iskolánkból két tanuló ért el helyezést.
II. hely: Papp Dorottya (7. o.):
- Nem akarok szeméthalmok között élni
III. hely: Farkas Lili (6. o.):
- Hova tartunk? Válassz!
Az eredményhirdetésre ünnepélyes keretek között 2011. január 15-én, 14.00 órakor került sor a Balaton Plázában. A díjátadót Siklódi Levente önkormányzati képviselő és Dr. Kristóf Jánosné Veszprém Város Környezet- és Természetvédelméért Közalapítvány kuratóriumának elnöke nyitotta meg. A helyezettek oklevelet és könyvet kaptak jutalmul.