|
2019-06-05
Hagyományőrzés
Iskolánk a májusfa bontását idén muzsikával ünnepelte. Tóth Laci bácsi nagyon érdekes hangszerbemutatót tartott az ebédlőben. Különböző népi hangszerekkel ismerkedhettünk meg: doromb, körtemuzsika, duda, nyenyere, citera, furulya, valamint egyéb ritmushangszerek. Az élvezetes előadást a gyerekek a kezükbe adott hangkeltő eszközökkel kísérhették. A lányok még tánctudásukat is megmutathatták. Köszönjük Laci bácsinak a jó hangulatú délutánt.
A képek ide kattintva nézhetők meg.
2019-06-05
Vámos nevű települések vetélkedése
13. alkalommal rendezték meg Budapesten a vámosok vetélkedőjét. Olyan csapatok vesznek részt ezen, és mérik össze tudásukat, ügyességüket, akik tagjai olyan településről jönnek, melynek nevében szerepel Vámos. Határon túlról is érkeznek csapatok, képviselve településüket, iskolájukat. Az idei megmérettetésen 11 csapat indult és csak fél ponttal maradtunk le az első helyezettől, így elnyertük a dicsőséges II. helyezését! Büszkék vagyunk Nagy Vivire, Csaba Andréra és Bardon Erikre, akik töretlenül küzdöttek ezért a nagyszerű eredményért!
A képek ide kattintva nézhetők meg.
ECDL bizonyítványok - eredmények - a 2018/2019-es tanévben
2019-06-04
Kiemelkedő eredmények informatikából
SELECT - 7 modulos - ECDL BIZONYÍTVÁNYT SZERZETT ( 11 fő)
8. osztályosok: Bardon Szilárd, Borbély Tamás, Csaba André, Harmati Kinga, Harmati Máté, Havelda Eszter, Kocsó Attila, Kovács-Sashalmi Katinka, Kozma Nikolett, Sárvári Alexa, Varga Bálint.
START - 4 modulos - ECDL BIZONYÍTVÁNYT SZERZETT ( 6 + 13 fő)
7. osztályosok: Biki Dóra, Cseke Regina, Kondics Dávid, Kókai Bálint, Pataki Bettina, Véghelyi Dorina. (Következő tanévben folytathatják a tanulmányaikat a 7 modulos bizonyítványért.)
4 modult teljesített (7 modulosra készül): Angyal Dóra, Bardon Erik, Békefi Dániel, Blank Máté, Böröndi Ádám, Kertay Viola, Kovács-Sashalmi Zoltán, Kőris Zoé, Németh Gábor, Pongrácz Lili, Szigecsán Áron, Tóth Sára, Törteli Boglárka.
Gratulálunk az eredményhez!
Horváth Tünde
informatika tanár

2019-06-04
Online alapismeretek modul vizsgaeredményei
Iskolánkban lehetőség van ECDL bizonyítvány megszerzésére. A vizsgák modulrendszerűek, azaz többször kell vizsgázni, különféle informatikai témakörökből.
A vizsgák 2019. 05. 31-én 15:00 és 16:00 órakor zajlottak Veszprémben az OKTKER - Nódus Kft. székhelyén levő vizsgaközpontban. A online alapismeretek modulra 20 fő 7. osztályos jelentkezett, és mind a 20-an sikeres vizsgát tettek. A diákoknak ez volt a 4. vizsgájuk.
7. osztályosok: Angyal Dóra, Bardon Erik, Békefi Dániel, Biki Dóra, Blank Máté, Böröndi Ádám, Cseke Regina, Kertay Viola, Kondics Dávid, Kovács-Sashalmi Zoltán, Kókai Bálint, Kőris Zoé, Németh Gábor, Németh Krisztián, Pataki Bettina, Pongrácz Lili, Szigecsán Áron, Tóth Sára, Törteli Boglárka, Véghelyi Dorina.
Gratulálunk ehhez a szép teljesítményhez!
Az ECDL-ről bővebben itt lehet információt találni.
Az iskolánkban zajló informatika tanításról itt lehet tájékozódni.
A tanév vizsgaeredményei itt érhetők el.
Összesített táblázat az iskola tanulóinak ECDL vizsgáiról itt érhető el.
Kiemelkedő eredmény német nyelvből
2019-05-27
Országos német verseny
Herku Petra 4. osztályos tanulónk országos német versenyen vett részt Budapesten május 17-én. A megyei, majd a regionális versenyen is továbbjutott, így mutathatta meg magát Budapesten. 24 induló közül a 13. helyezést érte el Hochdeutsch kategóriában. Magas színvonalú produkciókat láthattunk, Petra igazán nagyon jól teljesített. Gratulálunk a szép eredményhez!
A képek ide kattintva érhetők el.

2019-05-24
Adatbázis-kezelés modul vizsgaeredményei
Iskolánkban lehetőség van ECDL bizonyítvány megszerzésére. A vizsgák modulrendszerűek, azaz többször kell vizsgázni, különféle informatikai témakörökből.
A vizsga 2019. 05. 17-én 15 órakor zajlott Veszprémben az OKTKER - Nódus Kft. székhelyén levő vizsgaközpontban. Az adatbázis-kezelés vizsgára 11 fő 8. osztályos jelentkezett, és mind a 11-en sikeres vizsgát tettek. A diákoknak ez volt a 7. vizsgájuk és ezzel mind a 11-en megszerezték a 7 modulos ECDL bizonyítványt is.
8. osztályos: Bardon Szilárd, Borbély Tamás, Csaba André, Harmati Kinga, Harmati Máté, Havelda Eszter, Kocsó Attila, Kovács-Sashalmi Katinka, Kozma Nikolett, Sárvári Alexa, Varga Bálint.
Gratulálunk ehhez a szép teljesítményhez!
Az ECDL-ről bővebben itt lehet információt találni.
Az iskolánkban zajló informatika tanításról itt lehet tájékozódni.
A tanév vizsgaeredményei itt érhetők el.
Összesített táblázat az iskola tanulóinak ECDL vizsgáiról itt érhető el.
Korábbi hírek:1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. |