|
2019-10-27
Emlékműsor
Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit idézték fel emlékműsorukban iskolánk 8. osztályos diákjai. Mint minden évben, most is színvonalas előadás részesei lehettünk. A műsor több korhű filmbejátszást is tartalmazott, így még élethűbbé téve kicsik és nagyok számára egyaránt az 1956-os események történéseit.
Az esemény képei ide kattintva érhetők el.
2019-10-27
Mi legyek?
Iskolánkban október 11-én került sor a Pályaorientációs nap megrendezésére az 1-8. évfolyamon. A pályaorientációs nap célja, hogy a gyerekek minél megalapozottabban és időben felkészüljenek a pályaválasztásra, hiszen a jó pálya- és iskolaválasztás hosszú időre befolyásolja a tanulók életét. Üzemlátogatások, szakmabemutatók, pályaválasztási tanácsadás, játékos feladatok segítették a tanulókat abban, hogy az érdeklődési körüknek megfelelő pályát, szakmát ki tudják majd választani, amelyben később sikeresen el tudnak helyezkedni.
Az esemény képei ide kattintva érhetők el.
2019-10-09
"A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem, a lélek állapota"
Nemesvámos önkormányzata tiszteletük és megbecsülésük jeléül minden év októberében ünnepi műsorral és vendéglátással köszönti a település idős lakóit, amelyen közreműködnek iskolánk tanulói is. Idén a negyedik osztályos Faa Barbara, Horváth Dániel, Tőkés Kata és a hatodik osztályos Horváth Dorottya képviselte intézményünket a rendezvényen, ezzel tolmácsolták jó kívánságainkat.
Az esemény képei ide kattintva érhetők el.
Emlékezés az aradi vértanúkra
2019-10-09
1848/49-ES SZABADSÁGHARC HŐSEI
Október hónap első péntekén emlékeztünk iskolai keretek között, ünnepélyes iskolagyűlésen a 170 éve, október 6-án kivégzettekre. Az aradi vértanúk emléknapján fejet hajtottunk az 1848-49-es szabadságharc mártír tábornokai, katonái és vezetői előtt. Ötödik osztályos diákjaink színvonalas műsorral készültek erre a napra, amellyel méltó emléket állítottak a hősöknek.
Az esemény képei ide kattintva érhetők el.
Pályaválasztási kiállítás
Határtalanul pályázat - Erdélyi tanulmányi kirándulás
2019-09-24
Erdélyben jártunk
"Történelmi és földrajzi barangolás Rákóczi nyomában Székelyföldön" című pályázat keretében vehettünk részt a Litéri Református Általános Iskola 7. osztályos diákjaival közösen Erdélyben egy öt napos tartalmas, izgalmas kiránduláson. Tudással, élményekkel, barátságokkal és Erdély szeretetével a szívünkben tértünk haza! Őszintén bízunk benne, hogy a gyerekeknek életre szóló élmény volt ez a pár nap Erdélyben.
Az eseményről készült képek itt találhatók.

2019-09-24
Szeretjük a természetet
A Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában kiemelkedő szerepet kap a természet szeretetére, az értékek megbecsülésére történő nevelés. Hagyományainkhoz híven szeptember 2-6-ig ismét erdei iskolában vehettek részt diákjaink.
Idén is csak az ötödik osztályosoknak szólt a program, akik a közvetlen környezetükkel, a településükkel ismerkedhettek meg. A tanulókat sok érdekesség várta. Kirándulások, előadások, játékos feladatok, amelynek során megismerték Nemesvámos és környékének élővilágát, természeti, történelmi, kultúrális emlékeit, közösségeit.
A programokból egy kis ízelítő: gyógynövénytúra Takács Ferenccel, kenyérsütés Takács Beával, terápiás kutya bemutató, geotúra, méhészet látogatása, Vámosi Értéktár megtekintése, grillázstorta készítése, táncház, tábortűz.
Ezúton is meg szeretnénk köszönni: Takács Beáéknak, hogy idén is biztosították nekünk a csodálatos helyszínt, a Nyírfa Partyszervíznek a finom ételeket, a Fagyöngy méhészetnek a felejthetetlen méhes-mézes délutánt, Szabóné Nagy Áginak grillázs karperceket, Tóth Lacinak a hangszerbemutatót, a Lencseszemek Asszonykörnek a jó hangulatú táncházat, Kövesi Sándornak, Szatori Tibornak a talpalávalót és végül, de nem utolsósorban a szülőknek a sok-sok segítséget.
Az esemény képei ide kattintva érhetők el.
2019-09-06
Újra becsengettek
Nemesvámoson az általános iskolában augusztus 30-án, pénteken 17.00 órakor került sor a 2019/2020-as tanév megnyitójára. A rövid ünnepi műsor, és az igazgatói beszéd segített ráhangolódni az iskolás hétköznapokra. Legkedvesebb pillanatnak az elsősök köszöntése bizonyult, amely során apró ajándékkal kedveskedett az iskola új diákjainak tanítóik.
Az eseményről készült fotók ide kattintva érhetők el.
Korábbi hírek:1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. |