|
Horváth Tünde 2013-11-28
Vigyázz az egészségedre!
November 26-án az iskolánk diákjai érdekes és hasznos délutánt töltöttek el a sportcsarnokban.
A téma az egészség volt, amihez elengedhetetlen a rendszeres testmozgás. A tanulók ezért Takács Attila irányításával a judóval ismerkedhettek meg. Patkó Betti védőnő a családi életre nevelés keretében a csecsemő gondozás rejtelmeiben avatta be a diákságot és az "életünk útja" játékos feladat segítségével oktatta őket. Rajzfilmet is néztek a résztvevők a tápcsatorna felépítéséről, működéséről, majd Szőllöskei Lászlóné Irénke nénivel a táplálékokról, a helyes táplálkozásról tanultak. Az Ízlelő Kft. által készített egészséges ételekből, italokból pedig kóstolhattak is.
Az esemény képei itt érhetők el.
Horváth Tünde 2013-11-20
Kulturális verseny
Iskolánkban minden tanévben megrendezésre kerül, a ki mit tud. Idén november 20-án 14:30-kor kezdődött a rendezvény a település kultúrházában. Az érdeklődők 45 műsorszámot nézhettek és hallgathattak végig. A diákoknak lehetőségük volt elindulni német vers, magyar vers, humor, hangszer és tánc kategóriában. A zsűrire hárult a nehéz döntés, az első három helyezés kiosztása kategóriánként. Természetesen minden résztvevő kapott emléklapot, valamint dicséret is.
Minden szereplőnek gratulálunk!
Az esemény képei itt érhetők el.
Német nemzetiségi sikerek - Városlőd
Horváth Tünde 2013-11-18
18. Kulturwettbewerb der Nationalitätenschulen in Waschludt
18. Ki mit tud? Városlődön
Idén 18. alkalommal, novembert 15-én rendezték meg a Városlődön a német nemzetiségi Ki mit tud?-ot. Iskolánk több tanulója mérhette össze tudását.
Kovács-Sashalmi Zoltán, 2., Kozma Nikolett, 3., Antal Dóra, 5. Kovács Ildikó, 7. osztályos tanuló vers-és próza kategóriában képviselte iskolánkat.
Csőgör Csenge, 4., Kertay Panna, 6. és Varga Dominika 7. osztályos tanuló Mundart kategóriában mutathatta meg sváb nyelvtudását.
Az alsó tagozatos Csőgör Csenge 2. helyezést,
a felső tagozatos Antal Dóra 3., Kertay Panna 2., Varga Dominika 1. helyezést ért el.
Csenge, Dóra, Panna és Dominika tavasszal részt vehet a regionális döntőn Mosonmagyaróváron!
Szívből gratulálunk nekik! Büszkék vagyunk rátok!
Az esemény képei itt érhetők el.
Horváth Tünde 2013-11-18
Baleset-megelőzési ismeretek
Iskolánkban fontos szerepet kapnak a mindennapi élethez kapcsolódó ismeretek is. A felső tagozatosok november 14-én, az alsó tagozatosok 15-én délután vettek részt a közlekedésbiztonsággal foglalkozó rendezvényen a sportcsarnokban. Itt ismereteket szerezhettek a gyalogos és a kerékpáros közlekedés szabályairól, a jelzőtáblákról, a szabályosan felszerelt kerékpárról. Kipróbálhatták mennyire ügyesen bicikliznek.
Az esemény képei itt érhetők el.
Horváth Tünde 2013-11-12
Lámpás felvonulás
Iskolánkban a Márton napi rendezvényre november 11-én került sor, az intézmény német nemzetiségi tagozatának szervezésében. A program első felében a diákok az osztálytermekben különféle feladatok segítségével ismerkedtek a Márton napi hagyományokkal, elevenítették fel az ehhez a naphoz fűződő szokásokat. Majd az udvaron a negyedik osztályosok német nyelvű műsora után került sor a lámpás felvonulásra, az iskolát övező utcákban. Visszaérve meleg tea és pogácsa várta a résztvevőket. Sajnos az időjárás nem fogadta kegyeibe ezt a napot, azonban a rosssz idő ellenére is jó hangulatban telt el a délután.
A MÁRTON NAPI NÉPSZOKÁSOKRÓL IDE KATTINTVA LEHET OLVASNI.
Az esemény képei itt érhetők el.
Horváth Tünde 2013-11-08
Ovisok az iskolában
Minden tanévben meghívjuk a nagycsoportos óvodásokat iskolánkba, hogy részt vegyenek a Márton napi készülődésben. A 4.osztályos tanulókkal nov. 6-án délelőtt fogadtuk őket.
A játékos foglalkozáson lámpásokat készítettünk, amelyekkel nov. 11-én felvonulunk Szent Márton tiszteletére.
A képek itt érhetők el.
Horváth Tünde 2013-11-08
Töklámpások a 2. osztályban
Az őszi szünet előtt a 2. osztályosok technikaórán töklámpásokat készítettek. Az alapanyagot két család ajánlotta fel. A csoportok nagyon kitartó és hosszadalmas munkával alkották meg az ijesztőbbnél ijesztőbb lámpásokat, melyek az őszi szünetben is díszítették az iskola környékét.
A képek itt érhetők el.

Horváth Tünde 2013-11-06
Az idei tanévben a judóról
Továbbra is lehetőség van judo oktatáson részt venni. Az edzések időpontjai: hétfő, szerda, péntek 18-19.30-ig a Takács Gyűrön.
Iskolánkból az edzésekre rendszeresen járnak: Takács Regő, Takács Boglárka, Havelda Ádám és Patkó Botond. Ők nyáron, a sporttáborokon is részt vettek, ahol sikerült az övvizsgát is megszerezniük. Ezzel tovább gyarapították tudásukat. Az edzések által kitartást, komoly felkészülést kapnak, amit a versenyeken tudnak kamatoztatni. Ennek köszönhetően országosan is képviselik iskolánkat ebben a sportban is.
Eddigi eredményeik:
Takács Regő (C korcsoportban): Egerben verseny 3. hely (22-ből) szept. 21-én, Baja Országos Diákolimpia 5. hely, Ronin-kupa Balatonfüred 2. hely (október 06), Koroncó Tutti-kupa 1. hely, amely október 26-án volt. Most készül Regő az Országos Bajnokságra, ami november 16-án lesz Budapesten.
Takács Boglárka Koroncón 3. lett a korcsoportjában.
Patkó Botond (D korcsoportban) eredményei: Ronin-kupa Balatonfüred 3. hely (október 06-án), Koroncó Tutti-kupa 1. hely október 26-án zajlott versenyen.
A képek itt érhetők el.
Horváth Tünde 2013-11-06
Fizika, kémia, biológia
Ebben a tanévben is folytatódik a Vetési Labor nevű program. Diákjaink idén is több alkalommal vehetik igénybe a Vetési Albert Gimnázium laborját, fizika, kémia, biológia órákra. Lehetőségük vant kísérletek elvégzésére, a labor eszközeinek használatával. A rendhagyó tanórák célja, hogy felkeltse az érdeklődést, és megszerettesse a tanulókkal a természettudományos tantárgyakat.
A képek itt érhetők el.
Horváth Tünde 2013-11-06
Papír újrahasznosítás
2013. október 17-18-án iskolánkban a diákok a hagyományosan megrendezésre került papírgyűjtésen vettek részt. Nagy kedvvel cipelték a papírokat, és töltötték meg a konténert. Sokan kértek segítséget a szüleiktől, nagyszüleiktől. Autókon is gördültek be papírhegyek. Az összegyűjtött hulladékból újra papír lesz, néhány fát biztosan megmentettek diákjaink a kivágástól.
Az eseményről készült képek itt találhatók.
Korábbi hírek:1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. |