|
Horváth Tünde 2017-02-02
A muzsika hangjai
Több éve folyik iskolánkban hangszeres képzés Orbán Dénes tanár úr vezetésével.
Tanulóink az első félév zárásaként, ünnepélyes keretek között mutatták be ismét a tehetségüket. A furulya tanszak tanulói számára ez egyben a félévi vizsgát is jelentette. A közönség lelkes tapssal jutalmazta a színvonalas produkciókat.
A rendezvény képei tekinthetők meg.
Januári iskolai programok
Horváth Tünde 2016-12-21
Boldog Karácsonyt!
A iskolánk diákjai és tanárai minden évben ünnepi műsorral kedveskednek a település lakosságának. Idén december 20-án, 17 órai kezdettel vette kezdetét a fontos esemény a sportcsarnokban. Karácsonyhoz fűződő versek, jelenetek, régi hagyományok, modern táncok, karácsonyi dalok, hangszeres előadók, árnyjáték és vetített képek teremtették meg az ünnepi hangulatot.
Zárásként felragyogtak a fények a feldíszített fenyőn.
Az esemény képei itt érhetők el.
Horváth Tünde 2016-12-21
Jótékonysági rendezvény
Idén december 16-án, pénteken 16 órai kezdettel vette kezdetét a karácsonyi jótékonysági vásár az iskolában. Az iskola diákjai, a szülők és a tanárok által készített tárgyakat lehetett vásárolni, amelynek bevétele a diákok érdekét szolgálva, az intézményt gyarapítja.

Horváth Tünde 2016-12-19
Képszerkesztés és szövegszerkesztés modul vizsgaeredményei
Iskolánkban lehetőség van ECDL bizonyítvány megszerzésére. A vizsgák modulrendszerűek, azaz többször kell vizsgázni, különféle informatikai témakörökből.
A vizsgák 2016. 12. 07-én zajlottak Veszprémben az OKTKER - Nódus Kft. székhelyén levő vizsgaközpontban. A képszerkesztés vizsga 15:00-kor, a szövegszerkesztés 16:00-kor kezdődött. A képszerkesztésre 11 fő 8. osztályos jelentkezett, és 9-en sikeres vizsgát tettek. A diákoknak ez volt az 5. vizsgájuk. A szövegszerkesztésre 7 fő 7. osztályos jelentkezett és 6-an sikeres vizsgát tettek a legelső vizsgájukon.
8. osztályosok: Antal Dóra, Baráth Kitti, Bartalis Norbert, Borbély Ádám, Csaba Zsombor, Dávid Imre Benjamin, Havelda Ádám, Pongrácz Kitti, Varga Dominik.
7. osztályosok: Antal László, Patkó Botond, Szabó László, Szilágyi Árpád, Takács Regő, Tobak Barbara.
Gratulálunk ehhez a szép teljesítményhez!
Az ECDL-ről bővebben itt lehet információt találni.
Az iskolánkban zajló informatika tanításról itt lehet tájékozódni.
A tanév vizsgaeredményei itt érhetők el.
Összesített táblázat az iskola tanulóinak ECDL vizsgáiról itt érhető el.
Horváth Tünde 2016-12-08
Sportos Mikulás
Iskolánkban ebben a tanévben is megérkezett a Mikulás. December 6-án, a diákok ajándékként egy sportos délutánt is kaptak. Játékos ügyességi feladatokkal szórakozhattak a Sportcsarnokban, amiről a Mikulás sem maradhatott le. Vegyes csapatokkal négy helyszínen folyt a vidám vetélkedés. A végén mindenkinek hozott a Mikulás egy kis édességet is.
Az esemény képei itt érhetők el.
Decemberi iskolai programok
Korábbi hírek:1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111. 112. 113. 114. |