Az ECDL vizsgáztató rendszerben 2020. decemberétől változás történt. Életbe lépet az új Sophia nevű vizsgáztatói rendszer kötelező használata. 2021.05.13-án ezen a rendszeren keresztül zajlott iskolánk tanulóinak vizsgázása is Veszprémben, az OKTKER - Nódus Kft. székhelyén levő ECDL központban.
A vizsgaközpontnak ez volt az első ilyen típusú vizsgája, azaz iskolánk diákjai tesztelték élesben először ezt a rendszert. Az új és még be nem gyakorolt eljárás miatt a szokottnál nagyobb vizsgadrukkban volt részük a résztvevőknek. Az előzetes kevés és hiányos tájékoztatás miatt a vizsgaközpont ügyintézője, a vizsgáztató, a diákok és én is - a felkészítő tanár - kíváncsian vártuk, hogyan is fog működni ez a rendszer. Nem tudtuk például mennyi feladat lesz és mekkora százalékos eredménynél lesz sikeres a vizsga. Ezt csak itt láthattuk meg. A korábbi gyakorlások, a próbavizsgák használata alatt pedig, még jó néhány hiányosságra és fejlesztésre váró problémával találkoztunk, ami szerencsére most, alig mutatkozott meg.
15 órakor - kisebb nagyobb zökkenők után - a prezentáció vizsga kezdődött el. Az elindítás okozott némi fejtörést, de sikerült megoldani a felmerült gondot. A 16 órakor kezdődő táblázatkezelés vizsgán ezt a problémát már el tudtuk kerülni az előzetes tapasztalatok után.
A diákok türelmesen és együttműködően viselkedtek, figyelmesen dolgoztak. Ez a rendszer ugyanis nem tűri a megoldás során még az apróbb hibákat, pontatlanságokat, elgépeléseket sem. Vagy tökéletes egy feladat megoldása és jár érte a pont, vagy nem, és akkor nulla lesz a feladat értékelése. Kapkodni nem lehet és nem érdemes. A végeredményt pedig az utolsó feladat megoldása után azonnal megkapja a vizsgázó, egyből megtudja, sikerült-e a vizsga, vagy sem.
Azok a diákok, akik odafigyeltek arra, amit kértem a felkészülés során, és elvégezték a gyakorlatokat, feladatokat, használták a vizsgaközpont próbavizsgáját és az általam biztosított segítségeket, pl. oktató videókat, ők kellő gyakorlatot szereztek. Nekik sikerült a vizsgájuk. Ebben a rendszerben - és a távoktatás miatt is - az önálló tanulás és gyakorlás szerepe felértékelődött. Ennek megfelelően voltak, akik nagy biztonsággal, magas pontszámmal teljesítették a vizsgát, mások pedig éppen megfeleltek. Sajnos azok, akik nem vették komolyan a felkészülést sikertelen vizsgaeredménnyel térhettek haza.
Prezentáció vizsga
2021. 05. 13. 15:00 ECDL vizsgaközpont - 12 tanulóból 12 levizsgázott,
OKTKER KFT. (8200 Veszprém, Bartók Béla u. 12.)
7. osztályosok: Baráth Richárd, Denk Olivér, Havelda Nóra, Horváth Dorottya, Horváth Luca, Kormos Roland, Nagy Liliána, Pataki Tamás, Sári Jázmin, Szabó György, Takács Emese.
8. osztályosok: Csaba Patrik.
Táblázatkezelés
2021. 05. 13. 16:00 ECDL vizsgaközpont - 11 tanulóból 9 levizsgázott,
OKTKER KFT. (8200 Veszprém, Bartók Béla u. 12.)
8. osztályosok: Csaba Patrik, Kiss Anna, Molnár Réka, Szabó Jázmin, Széphalmi Fanni, Szoboszlai Csaba.
Középiskolások - volt 8. osztályosok: Biki Dóra, Pongrácz Lili, Törteli Boglárka.
Az ECDL-ről bővebben itt lehet információt találni.
Az iskolánkban zajló informatika tanításról itt lehet tájékozódni.
A tanév vizsgaeredményei itt érhetők el.
Összesített táblázat az iskola tanulóinak ECDL vizsgáiról itt érhető el.
Horváth Tünde
informatika tanár