ÚJ KÉPEK A HONLAPON
Horváth Tünde 2009-09-23

Az előző, a 2008 / 2009-es tanév új fotóalbumokkal bővült. Az akkori első osztályosokról készült felvételek között böngészhet az, aki rákattint az albumok címeire.
Anyák napja
Farsang

Kirándulás
Veszprémfajszra
Úszásoktatás

Köszönet a szülőknek a fényképekért, hogy megosztották velünk az emlékeket.

SZÜRETI FELVONULÁS
Horváth Tünde 2009-09-18

Hagyomány Nemesvámoson

Szüreti felvonulást rendezett szeptember 12-én a település, amelyen a nemesvámosi Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai is részt vettek. A régi hagyomány jelent meg mai korunk eszközeivel, viseletével keveredve. A vidám hangulat, a közösségi együttlét kapcsolta össze a múltat és a jelent, megőrizve a szüretelés, a termésbetakarítás örömét. Idősek és fiatalok, lovasok és kerekesek vonultak együtt a nyárias napsütésben, emlékezetessé téve a szombat délutánt.
Az esemény hangulatából ízelítőt nyújtó képek ide kattintva érhetők el.

ÚJABB RAJZPÁLYÁZATI SIKER
Horváth Tünde 2009-09-07

Kitűnő szereplés rajzpályázaton

Az előző tanévben a nemesvámosi Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai közül többen vettek részt rajzpályázaton. Közülük kiemelkedően szerepelt Hunyadvári Laura 5. osztályos, és Horváth Viktória 8. osztályos tanuló. A pályázat meghirdetője a Honfoglalás 2000 Egyesület kiállítja a munkáikat Budapesten az Aranytíz művelődési házban (V. ker. Arany János utca 10.), és dicséretben részesíti őket oklevéllel, és könyvjutalommal. A kiállítás menyitója szeptember 12-én, 14 órakor lesz.

Horváth Viktória: Árpád fejedelem

Hunyadvári Laura: Együtt ünnepelünk

Gratulálok nekik az iskola nevében!
Horváth Tünde rajz tanár

 

FÉNYKÉPEK AZ ERDEI ISKOLAI ÉLMÉNYEKRŐL
Horváth Tünde 2009-09-07

Erdei iskola Dégen

A nemesvámosi Petőfi Sándor Általános Iskola felső tagozatos diákjai minden tanév első hetét erdei iskolai táborozással töltik. Idén Dégre és környékére látogattak el a tanulók az osztályfőnökeik kíséretében.
Ide kattintva böngészhetők az erről készült fényképek.

SZÜLŐI ÉRTEKEZLETEK
Horváth Tünde 2009-09-06

Fontos időpontok

SZEPTEMBER 7. 16:30 Szülői értekezlet 1. osztály
  7. 16:30 Szülői értekezlet 2. osztály
  8. 16:30 Szülői értekezlet 3. osztály
  9. 17:00 Szülői értekezlet 4. osztály
  14. 16:30 Szülői értekezlet 5. osztály
  15. 17:00 Szülői értekezlet 6. osztály
  15. 16:30 Szülői értekezlet 7. osztály
  16. 17:00 Szülői értekezlet 8. osztály

 

RAJZPÁLYÁZATI SIKER
Horváth Tünde 2009-08-30

Harmadik helyezés országos rajzpályázaton

A nyár folyamán találhattatok rajzpályázatokat az iskolai honlapon.
A "Nyitva van az aranykapu" címűn, az iskola tanulója, Horváth Viktória 8. osztályos tanuló harmadik helyezést ért el. Gratulálunk neki, az iskola büszke rá.

A kép címe: A nagy pillanat:

A pályázatra, 112 településről 460 kép érkezett be, a Kárpát-medence minden részéről. Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, Moldvából és Délvidékről is, ezen kívül Németországból és Svájcból is küldtek be munkákat. A díj átadásra augusztus 20- án került sor Budapesten. A pályamunkákat  Jankovics Marcell, a zsűri elnöke értékelte.
Ide kattintva megnézhetők a pályázaton részt vett alkotások, valamint más információk is megtudhatók.
Remélem többen is kedvet kaptok rajzpályázatokon való részvételre.

Horváth Tünde rajz tanár

TANÉVNYITÓ ÜNNEPÉLY
Horváth Tünde 2009-08-30

Újra becsengetnek

Nemesvámoson, a Petőfi Sándor Általános Iskolában vasárnap délután került sor a 2009/2010-es tanév megnyitójára. A rövid ünnepi műsor, és az igazgatói beszéd segített ráhangolódni az iskolás hétköznapokra. Legkedvesebb pillanatnak az elsősök köszöntése bizonyult, amely során apró ajándékkal kedveskedett az iskola új diákjainak tanító nénijük.
Ide kattintva elérhetők az ünnepélyről készült fényképek.

ISKOLAI KIÁLLÍTÁS DIÁKMUNKÁKBÓL
Horváth Tünde 2009-08-30

Kiállítás az iskolában

Az iskola diákjainak munkáiból nyílt kiállítás, a főbejárattól jobbra lévő folyosón. Az előző tanév második félévének anyagából kaphatnak ízelítőt, akik rászánnak egy kis időt és megtekintik az alkotásokat.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Az alkotók nevében: Horváth Tünde rajz tanár

 

INFORMÁCIÓK AZ ERDEI ISKOLÁRÓL
Horváth Tünde 2009-08-26

Az erdei iskolában szükséges dolgok listája

  • ruha: 5 pár zokni, 5 alsónadrág, 5 póló, 2 rövidnadrág, 2 szabadidő alsó, 2 pulóver, vékony sapka vagy kalap, túrázásra alkalmas cipő, papucs, fürdőruha, 2 törölköző, esőkabát;
  • tisztálkodási eszközök: szappan, fogkrém, fogkefe, fésű, WC-papír, papír zsebkendő;
  • egyéb: tolltartó, színes ceruza, ecset, festék, ragasztó, olló, jegyzetfüzet, zseblámpa, négy napra elegendő zsebpénz, kulacs, kisebb hátizsák, kullancs- és szúnyogriasztó szer, az első nap délelőttjére hideg élelem, innivaló;
  • névvel ellátott borítékba kérjük tenni a következőket: TB- kártya, diákigazolvány, a szülők elérhetősége, esetleges allergia, állandó jelleggel szedendő gyógyszer; érvényes orvosi igazolás arról, hogy gyermekük közösségbe mehet

    Elérhetőségeink:
  • Szalma Csilla: 06-20/362-40-70
  • Peidl Éva:06-70/222-83-21
  • dr. Ferencz Istvánné:06-30/477-18-53

    Kérjük, hogy tanulóink nagyobb értéket, ékszert ne hozzanak magukkal!
    Kérjük továbbá azt, hogy a programok miatt csak 18 óra után hívják gyermekeiket telefonon!
    Az erdei iskola életére, az ottani viselkedésre iskolánk házirendje érvényes.

    Az erdei iskolában részt vevő gyerekek szülei számára a tanévnyitó ünnepség után szülői értekezletet tartunk.

    Indulás: 2009. szeptember 1.
    Gyülekező: 7.30-kor az iskola udvarán.
    Hazatérés: 2009. szeptember 4., 15-16 óra között.

    az erdei iskola szervezői

Ide kattintva elérhetők az erdei iskoláról készült fényképek.

 

FONTOS IDŐPONTOK
Horváth Tünde 2009-06-19

ÜGYELET AZ ISKOLÁBAN: minden szerdán 9.00-13.00

PÓTBEÍRATÁS: augusztus 24. 8.00-16.00

JAVÍTÓVIZSGÁK: augusztus 24.-28.

TANKÖNYVOSZTÁS: augusztus 27. 8.00-17.00
Kérjük az ingyenességet igazoló dokumentumot hozzátok magatokkal!

TANÉVNYITÓ ÜNNEPÉLY: augusztus 30. 17.00

ELSŐ TANÍTÁSI NAP: szeptember 1.

Korábbi hírek:

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111. 112. 113. 114.

(copyright: Petőfi Sándor Általános Iskola)