I. Lencse- Hurkafesztivál
Horváth Tünde 2013-02-03

Mi szem szájnak ingere

Nemesvámoson február 2-án, első alkalommal került megrendezésre a Lencse- és Hurkafesztivál. Az esős idő nem fogadta kegyeibe a résztvevőket, azonban jó hangulatból nem volt hiány. A sportcsarnok melletti területen felállított sátrakban folyt a lázas munka, készültek a finom étket. Az érdeklődők az eső elől a csarnokba húzódva kellemesen tölthették el a napjukat. Kiállítás, műsorok, árusok, játszóház, finom ételek várták őket.

Hurkakészítő verseny díjazottjai:
I. Rideg Marci és bandája
II. Vámosi Defekt Motoros Egyesület
III. Zömbik Mihály és csapata

Különdíjak:
1. Drávaszerdahely csapata
2. Pénzügyőr csapat

A rendezvényről néhány kép.

 

Zenei félévzáró
Horváth Tünde 2013-01-31

A muzsika hangjai

Immáron harmadik éve folyik iskolánkban hangszeres képzés Orbán Dénes tanár úr vezetésével.
Tanulóink 2013. január 30-án ünnepélyes keretek között mutatták be ismét a tehetségüket. A furulya tanszak tanulói számára ez egyben a félévi vizsgát is jelentette. A műveket hangszeres kísérettel adták elő. A szép számú közönség lelkes tapssal jutalmazta a színvonalas produkciókat.

A félévi bemutató műsora:

Harmati Máté:

  • Zöld fű...
  • Van der Hove: Canarie

Harmati Kinga:

  • Két szál pünkösdrózsa...
  • Lully: Kis dal

Havelda Eszter:

  • Este van már...
  • Ír dallam

Varga Bálint:

  • Kelj fel juhász...
  • Sperontes: Menüett

Kiss Ábel: Csajkovszkij:

  • Régi francia dal
  • Sperontes: Air

Tóth Albert Martin:

  • Handel: Bourrée

Szamosi Lilla:

  • Mozart: Bagatell

Szamosi Lilla - Tóth Albert Martin duó:

  • Purcell: A pásztor

Felkészítő tanár: Orbán Dénes
Zongorán közreműködött Körmendy István.

A rendezvény képei tekinthetők meg.

 

Programajánló
Horváth Tünde 2013-01-24

I. Vámosi Lencse- és Hurkafesztivál
2013. február 2. (szombat)

Helyszín: Sportcsarnok és környéke, (Nemesvámos, Malom u. 6.)

Verseny, kiállítás, ételkóstoló, játszóház és még sok érdekesség!

A részletes program ide kattintva nézhető meg!

A rendezvény fővédnöke Dr. Budai Gyula, Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára
Védnökök Dr. Horváth Zsolt és Győrffy Balázs országgyűlési képviselők.
A nap házigazdája Polgár Péter zenés humorista. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

NEMESVÁMOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA


 

Iskolánk télen
Horváth Tünde 2013-01-24

1. osztály a téli udvaron

A havazás igazi örömet okozott a diákoknak, mert a téli időjárás alaposan megváltoztatta az iskola udvart. A szünetek és a délutáni kinti foglalkozás ideje alatt hógolyózásra, hóember építésre, csúszkálásra is lehetőségük nyílt.
Az első osztályosokról készült képek itt tekinthetők meg.

 

Szánkózás
Horváth Tünde 2013-01-19

A tél örömei

A nemesvámosi Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai is nagyon várták már a havazás, ami a testnevelés órákat is megváltoztatta. A sport vidám, játékos oldaláról lopakodott be az életükbe, amikor a néhány órányi szánkózás megmozgatta őket.
Az esemény képei itt tekinthetők meg.

 

Múzeumi óra a látványtárban
Horváth Tünde 2013-01-19

Farsangi hagyományok

Múzeumpedagógia foglalkozáson vettek részt iskolánk második, harmadik és negyedik osztályos tanulói a Laczkó Dezső Múzeum oktató-és foglalkoztató termében 2013. január 14-én.
Király András múzeumpedagógussal a foglalkozáson felelevenítették a farsangi időszakhoz fűződő hagyományokat, népszokásokat, jeles napokat, népi megfigyeléseket. A gyerekek felpróbálhatták a hagyományos népviseleteket, s megismerkedhettek a farsangi lakodalmak, bálok nélkülözhetetlen hangszereivel is.

A rendezvény képei ide kattintva tekinthető meg!

Karácsonyi műsor - új képek a honlapon
Horváth Tünde 2013-01-19

A karácsonyi műsorról elmaradt képek kerültek feltöltésre a fényképalbumba! Érdemes végignézni, felidézni a karácsonyi hangulatot.
A fényképek ide kattintva tekinthető meg!

 

BUÉK!
Horváth Tünde 2012-12-31

BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT !

Bort, búzát, békességet,
sötétségben fényességet!
Új esztendő újat hozzon,
régi jótól meg ne fosszon!
Ki barát volt az maradjon,
ki elindult az haladjon!

Boldog Karácsonyt kívánunk!
Horváth Tünde 2012-12-20

Áldott estén, Karácsony éjen
Angyalok szállnak fenn az égen,
Mindenkihez be-benéznek,
Mindenhová odaérnek,
Áldást hoznak minden házra,
Csillagot a fenyőfára.

Rajzpályázat Verga Zrt. - díjátadó
Horváth Tünde 2012-12-19

Alkotni öröm

Diákjaink életkor szerinti korcsoportokban vettek részt a Verga Zrt. által kiírt rajzpályázaton, amelynek témája a közelgő ünnepek "Suttog a fenyves zöld erdő" címmel. Iskolánkból 51 tanuló munkája került beadásra december 6-án, a nevezési határidőig. A több tanórai munkálkodás meghozta gyümölcsét, mert igen szép eredmények születtek. 20 iskola 322 beküldött munkái közül választották ki díjazásra iskolánkból a következő alkotókat:

1. helyezett: Papp István 6. o., Angyal Vivien 5. o.
2. helyezett: Kozma Nikolett 2. o., Rudeczki Mária 2. o., Patkó Boglárka 5. o., Szoboszlai Soma 6. o.
3. helyezett: Pongrácz Lili 1. o., Antal Dóra - Imre Rebeka 4. o.
Különdíj: Bardon Szilárd, 2. o., Kovács-Sashalmi Katinka 2. o.

Az első helyezettek december 18-án 18 órakor a Verga Zrt. karácsonyi rendezvényén vették át a díjukat a Veszprémi Művelődési Központ és Könyvtár épületében. A többiek az iskolában kapták meg a jutalmukat, ahová elhozták ajándékaikat a pályázatot kiíró cég munkatársai.
Gratulánunk a helyezetteknek és minden résztvevő diáknak!

A rajzpályázatra beküldött alkotások ide kattintva böngészhetők.
A díjátadó képei itt érhetők el.

Horváth Tünde
rajz tanár

´

Korábbi hírek:

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111.

(copyright: Petőfi Sándor Általános Iskola)