BŰVÉSZ AZ ISKOLÁBAN
Horváth Tünde 2009-09-30

A bűvész és a kisinasai

A nemesvámosi Petőfi Sándor Általános Iskola Diákönkormányzata, Szalma Csilla tanárnő szervezésének köszönhetően, ebben a hónapban Varga Attila bűvészt hívta meg. A fiatal előadó a műsorát zenére összeállított "varázslattal" nyitotta meg, amelyben eltűntetett tárgyakat, majd máshonnan újból előhúzta azokat. Napilapból gyümölcslevet töltött pohárba, kendőt tojássá változtatott, lyukas hengerekből szalagot gombolyított elő. Szétvágott legyezőt újra sértetlenné tett, kötelet bottá egyenesített, kártyákkal bűvészkedett. Sőt még sétapálcát is lebegtetett.

Az előadás másik részében, bevonta a diákokat is, akik nagy kedvvel vettek benne részt. Labdákat, kendőket, pénzérméket, kártyákat használt a gyerekek segítségével. Bemutatta a csoda könyvét, amely bűvészhez méltóan hol üres volt, hol kártyalapokkal telt meg, máskor pedig útmutatót tartalmazott a "varázslatokhoz".
Mesélt a bűvészetről, szívesen válaszolt a kérdésekre, de a titkait nem adta ki. Pár trükköt megtanított még búcsúzóul, amit nagy igyekezettel próbált elsajátítani a közönség.

A vidám hangulatú délután kellemesen telt, mindenki jól érezte magát.
Ide kattintva böngészhetők a varázslát idejéről készült fényképek.

A bűvész honlapját itt lehet meglátogatni.

(copyright: Petőfi Sándor Általános Iskola)