Angol nyelv
Horváth Tünde 2011-02-15

Tisztelt Szülők!

Arról még a mai napig nincs egyetértés a különböző szakemberek (nyelvészek, nyelvpedagógusok pszichológusok stb.) között, hogy melyik életkorban, kettő, három vagy négyévesen kezdődjön-e az első idegen nyelv tanítása, vagy csak később kisiskolás korban. Azzal viszont mindenki egyetért, hogy a második idegen nyelvvel történő ismerkedés minél előbb követheti az elsőt. A kisiskolás korosztálynak még életkori sajátossága, hogy gátlások nélkül, játékos tevékenységeken keresztül sajátítja el az idegen nyelv alapjait, és szinte észrevétlenül jut ismeretek birtokába. Az idegen nyelvvel történő ismerkedésben nagy szerepe van a tárgyakkal való foglalkozásnak, a rajznak, az imitációs mozgásnak, az énekes és táncos játékoknak. Éppen emiatt van nagy jelentősége a második idegen nyelvvel történő ismerkedésnek ebben az életkorban, amikor a gyermek még teljesítménykényszer nélkül, örömmel, játszva tanul.

Kedves Szülők! Önök már bölcsen döntöttek azzal, hogy gyermekük a térségünkben legelterjedtebb nyelvet, a németet tanulja iskolánkban.

Azzal viszont bizonyára Önök is egyetértenek, hogy a mai globalizált világunkban egy idegen nyelv ismerete nem elegendő. Élő idegen nyelv tudása nélkül számunkra nem létezhet európaiság, s e nélkül gyakorlatilag kizárt, hogy az európai oktatási rendszerekbe bekapcsolódhassunk. Továbbá, a középiskolai tanulmányok során - de a mindennapi életben felnőttként is naponta - szembesülünk az angol nyelv szükségességével.
Ezért szeretnénk iskolánkban megtartani a német nyelv tanítása mellett az angolt is.
Ezt a következőképpen tervezzük iskolánk tantervébe beilleszteni:

  • A 3. osztályban kezdenénk heti egy órában szakkör jelleggel az ismerkedést az angol nyelvvel, amikor a gyermek már két évet tanulta az első idegen nyelvet - a németet -, és a harmadik tanévet kezdi az iskolánkban. Ekkorra már az első osztályba nehezebben beilleszkedő tanulók sem érzik magukat idegennek iskolánk falai között. A 4. osztályban ugyanígy folytatnánk.
  • Legfontosabb elvünk, hogy a 3-4. évfolyamon a nyelvoktatás csakis nyelvelsajátítás és nem nyelvtanulás formájában végezzük. Célunk az angol nyelv megszerettetése a gyerekekkel.
  • Célunk a 8. évfolyam végére, hogy életkori sajátosságuknak megfelelő témákban tudjanak írásban és szóban megnyilvánulni, véleményt nyilvánítani. Tudjanak beszélgetést kezdeményezni, folytatni, és az idegen nyelvet a hétköznapi kommunikációs helyzetekben használni. Ennek elérése érdekébe 5-8. osztályokban heti két tanórában tervezzük az angol nyelv tanítását. Valamint a 8. osztályban heti plusz egy órát biztosítunk tanórán kívül azon tanulók részére, akik középiskolai felvételi beszélgetésre készülnek angol nyelvből vagy alapfokú (A1szintű) nyelvvizsgát szeretnének tenni.

Kedves Szülők, reméljük, hogy angol nyelvi tantervi elképzeléseinkkel Önök is egyetértenek. Hiszen Önök is minél többet szeretnének gyermeküknek nyújtani. Ezért kérjük, hogy gyermekük részére vegyék igénybe iskolánk angol idegen nyelvi oktatását is.

Biztosítjuk Önöket, hogy közös célunk eléréséhez úgy a személyi, mint a modern tárgyi-technikai feltételek maximálisan biztosítottak iskolánkban.

Kérdéseikkel, kérjük, bizalommal forduljanak Szmetán Ferenchez - iskolánk angoltanárához - vagy hozzám.

Nemesvámos, 2011. február 15.

Tisztelettel:

Szokolainé Polyák Tünde
igazgató

(copyright: Petőfi Sándor Általános Iskola)