PETŐFI-HÉT
Horváth Tünde 2010-03-16

Hagyományunk

A nemesvámosi Petőfi Sándor Általános Iskolában kitűntetett időszak a március 15-e előtti hét.
Ekkor minden délután, programok várják az iskola diákjait, amelyek a hagyományos értékek megőrzését, a magyar nemzet összetartozását szolgálják. A tanárok szabadidejük feláldozásával szervezik és készítik elő a feladatokat.

Az idei tanévben a Petőfi-hét megnyitására március 8-án, hétfőn került sor, Szokolainé Polyák Tünde köszöntőjével. Majd a két fő szervező, Horváthné Sáry Zsuzsanna és Éberhardt Ilona tanárnők ismertették a programokat, és a csapatok összetételét. Eigner Edina 7. osztályos tanuló elénekelte a Kormorán együttes Harangok dalát, amit Graczár Dávid 8. osztályos tanuló kísért gitárral. A refrént már az egész iskola együtt zengte.
Egész héten az első négy tanóra szünetében, az iskola rádióban, Petőfi Sándor János Vitéz művéből olvastak fel részleteket a diákok.
Hétfő délután, a szépírási versenyen, a Nemzeti dal első versszakát másolták le az érdeklődök. A hagyományos, mártogatós írásmódot idézték fel tustinta, tollszár és tollhegy használatával.
A népzene dallamai töltötték meg a keddi napot, amikor a táncházra került sor, amit Peidl Éva tanárnő és Szabó Sándor néptáncos irányított.
Szerdán a csapatok mutathatták meg tudásukat, amiről az értékelés bekerült a menetlevelükbe. Az állomások a következők voltak:
1. Kézműves foglalkozás, ahol Boldizsár Krisztina, Fodor Istvánné, Heilig Franciska, Szőllőskei Lászlóné tanárnők foglalkoztatták a diákokat. Nemzetiszínű szalagot fontak, kokárdát ragasztottak.
2. Pilvax-kávéházban Szilágyi Adrienn, Szalma Csilla, Molnárné Fekete Andrea, Kovácsné Kauker Katalin tanárnők adtak a tanulóknak versösszerakó, és szellemi totó feladatot, majd kínálták őket teával.
3. Internetes látogatás a Petőfi Sándor Irodalmi Múzeumban. Horváth Tünde és Éberhardt Ilona tanárnők kérdéseire kerestek választ a csapatok tagjai, és nézegették a relikviákat, a múzeumi tárgyakat.
4. Versmondás helyszínén Horváthné Sáry Zsuzsanna és Szalainé Kelemen Zsuzsanna tanárnők várták feladatokkal a diákokat.
Csütörtökön Éberhardt Ilona tanárnő által összeállított, a magyarsággal kapcsolatos érdekes kérdéseket kellett megválaszolni a résztvevőknek.
A péntekre tervezett Petőfi-futás és focitorna sajnos elmaradt a rossz idő miatt, ezek a következő héten lesznek megtartva.
Hétfőn, március 15-én, a nemesvámosi ünnepségen emlékeztek meg az iskola polgárai az 1848-as eseményekről. Meghallgatták Sáry Lajos polgármester beszédét, amit a hatodik osztályos tanulók műsora követett. Közreműködtek a néptánccsoport tagjai, és Eigner Edina 7. osztályos tanuló. Ezután közösen vonultak a temetőbe az 1848-as emlékműhöz. Végül a fáklyák fényénél az iskola épületén lévő Petőfi Sándor emléktáblára helyeztek el koszorút.
A keddi záró napon avatták fel Petőfi-polgárrá a búcsúzó nyolcadikosok az elsős diákokat, valamint az felsőbb évfolyamokra az idei tanévben érkezetteket. Elmondták az esküt, és magukra öltötték az iskola címeres pólóját. Ekkor került sor a Petőfi-hét értékelésére, a díjak átadására.
A kistérségi rajzpályázat díjait is ekkor adta át Horváth Tünde tanárnő, a pályázat szervezője. A téma 1848-49-es forradalom és szabadságharc, és Móra Ferenc: Furulya című művének illusztrációja. A győztesek festészeti témájú könyveket kaptak. Minden díjazott oklevélben és cd jutalomban is részesül, ami a kiválasztott munkák gyűjteményét tartalmazza. A nem helyi jutalmazottak postán kapják meg nyereményüket.

Az iskola tantestülete reméli, hogy mindenki talált kedvére való programot. Köszönet mond minden szervezőnek, résztvevőnek.
A következő linkekre kattintva elérhetők a fotóalbumok. Kellemes böngészést!

Rajzpályázat képei
Rajzpályázat eredménylistája

Csoportképek, csapatok

Szépírási verseny

Táncház

Csoportos feladatok

Egyéni vetélkedő a magyarságról

Március 15-i ünnepség

Petőfi-polgár avatás, Zárás

(copyright: Petőfi Sándor Általános Iskola)