A TÖRTÉNELEM TANULÁSA

Vannak olyan gyerekek, akik viszonylag jól elboldogulnak az egyes tantárgyak útvesztőiben, de a történelemmel valahogy nincsenek jó viszonyban.
A történelem érdekes tantárgy, de eredményessége nagyrészt függ az egyén beállítottságától.
Vannak olyanok, akik szerint ami volt és már elmúlt, azon minek rágódni.
E tábor képviselőinek is világosan kell látniuk, hogy a mai életünk a múltban gyökeredzik. Ha elődeink nem vívtak volna forradalmakat, ha nem találtak volna fel annyi érdekes szerkezetet, ha kíváncsiságuk nem hajtotta volna őket mindig előbbre és előbbre, akkor lehet, hogy még mindig ásóbottal művelnénk a földet és állatbőrbe burkolnánk csupasz testünket.
A múlt főbb eseményeinek, kiemelkedő személyiségeinek megismerése kötelességünk. Különösen igaz ez hazánk történelmére, hiszen mai életünk valamennyi eleme a múltból ered, mint ahogy utódaink sorsa sem független a ma eseményeitől.


TANULJ TUDATOSABBAN!

Történelem tanulásod már akkor eredményesebb lehet, ha tudatosság veszi át az ösztönszerű tanulás helyét. Ezt a tulajdonságot erősíti, ha elfogadod, hogy a múlt megismerése hasznos dolog. Tanuláskor vezéreljen az érdeklődés. Aktivizáld a képzeletedet, s így kezd hozzá a lecke megismeréséhez.

  • Legelső dolgod legyen, hogy tudd, melyik korban történik az amiről éppen most tanulsz! Ha készítesz egy időszalagot, könnyen ábrázolhatod, hogy éppen hol jársz időben.
  • Ha jól betájolod magad időben, akkor még azt is tudnod kell, hogy éppen a világ melyik részén jársz. Nem mindig könnyű a dolgod, hiszen a mai térképen nem találsz meg mindnet. Ezért nagyon fontos, hogy kézbe vedd a történelmi atlaszodat, hogy betájold magad a nagyvilágban. Ajánlatos ilyenkor kézbe venni a földrajzi térképet is, hogy megtudd ma mi található azon a helyen.
    LÁTOD EZ A TÖRTÉNELEM. A VÁLTOZÁSOK BEMUTATÁSA.
  • Ahhoz, hogy eligazodj a történelmi korokban, fontos, hogy a jelentősebb évszámokat kívülről is megtanuld.
    Ezek az évszámok segítenek abban, hogy ezekre építsd a későbbi ismereteidet.

AZ EGYES LECKÉK FELDOLGOZÁSA

A történelem azon tantárgyak egyike, ahol nagyon sokat segít neked, ha megfelelő ütemben és pontosan olvasol. Itt ugyanis elkerülhetetlen az olvasás. Olvasni csak az olvasás taníthat meg! - szól a mondás.
Minden leckét úgy kezdj, hogy tisztában vagy: mikor, hol, kik, mit csináltak, ami miatt neked most a könyv felett kell görnyedned! Gyakran lapozz vissza/ vagy előre a tartalomjegyzékhez, sokat segíthet a tisztánlátásban. Ha kellően betájoltad magad, elkezdheted az érdemi munkát.

  • A cím elolvasása és értelmezése után olvasd végig a leckét. Jelöld ki magadnak, hány észegységre bontható és időben, helyszínben van- e változás.
  • A második olvasásnál már csak egy alcímmel ellátott egységre koncentrálj! Olvasd végig figyelmesen! Ha túl hosszúnak érzed, akkor tagold tovább. Vigyázz, hogy ne a sorok száma, hanem a tartalom legyen a további felosztás alapja!
  • Lehet, hogy korainak tűnik, de a második olvasás után tegyél egy próbát, és mond el az elolvasott szakasz tartalmát, ha elakadsz, pillants bele a tankönyvedbe/jegyzetedbe!
  • Ha úgy érzed, hogy kellően megértetted a szakaszt, mehetsz tovább a következő fejezetre. Itt a korábban említett utakat kell végigjárnod.
  • Jól látható, hogy a történelem tanulása időigényes dolog. 25-30 percnél kevesebb idő biztos, hogy nem lesz elegendő az alapos felkészüléshez.
  • Ha kaptál írásbeli feladatot, azt a lecke megtanulása után készítsd el!
  • A történelmet magolni teljesen értelmetlen dolog. Itt a magolással még annyi eredményt sem lehet elérni, mint más tantárgyaknál. A több oldal betanulás semmiképp nem hozhat még rövid távú eredményt sem.
  • Sokat segítenek a leckéhez készített ábrák, rajzok. Szánj időt a tankönyv képeinek, ábráinak értelmezésére!
  • Gyakran fakad félreértés abból, hogy egyes szavak, kifejezések jelentésével nem vagy tisztában. Olvasás közben keretezd be azokat a szavakat, amelyek jelentésében nem vagy biztos. Ha valahol utánanéztél ezek jelentésének, írd ki a lap aljára, így később nem kell ismét kikeresned.
  • Ha nehezen látod át az egyes leckéket, akkor készíts hozzá vázlatot! A vázlatírás időigényes, de sokat segíthet.

FELKÉSZÜLÉS A SZÁMONKÉRÉSRE
  • A történelem tantárgy félévi és év végi jegyei egyrészt a szóbeli feleletekből, másrészt a témaközi felmérőkből, továbbá a témazáró dolgozatok eredményeiből alakulnak ki.
  • Feleleteddel szembeni követelmény, hogy megtartsd az időrendi sorrendet, beszélj az előzményekről és a következményekről, s ne ragadd ki az eseményt a történelmi környezetéből.
  • Mindig az adott kérd&´sre és annak összefüggéseire válaszolj! Erre a szóbeli és írásbeli feleltednél is figyelj. Ne akard se elmondani, se leírni az adott leckét, vagy fejezetet!
  • Írásbeli feleleteknél figyelj a helyesírásra és a stílusra. Kerüld az "izé?", "aztán" szavak halmozását!

Azok, akik alapos történelmi ismeretekkel rendelkeznek, nemcsak a múlt eseményeit ismerik jobban, de a jelen történéseiben is jobban eligazodnak. Különös figyelmet fordíts a magyar történelemre, s a történelem nagy alakjaira mindezen túl, ha általános iskolai tanulmányaid során egy alapos és biztos "történelmi hálót" építesz ki magadban, akkor a későbbi ismereteidet megfelelő helyre tudod illeszteni. Ennek hiányában nehezen fogsz tájékozódni a múltban, az egyes események, személyek különállóan lebegnek majd tudatodban. Érdemes tehát megalapozni történelmi tudásodat, mert később erre a vázra építesz majd!

Szilágyi Adrienn
történelem tanár

Deák B. Katalin: Neked is lehet jobb jegyed c. könyve alapján

(copyright: Petőfi Sándor Általános Iskola)