Márton nap
Horváth Tünde 2014-11-17

Lámpás felvonulás

Iskolánkban a Márton napi rendezvényre november 11-én került sor, az intézmény német nemzetiségi tagozatának szervezésében. A program első felében a diákok és az iskolába látogató óvodások, Márton naphoz kapcsolódó tárgyakat készítettek. Megimerkedtek a Márton napi hagyományokkal, felelevenítették a népszokásokat. Az udvaron a hetedik osztályosok német nyelvű műsora után került sor a lámpás felvonulásra, az iskolát övező utcákban. Visszaérve meleg tea és pogácsa várta a résztvevőket.

A MÁRTON NAPI NÉPSZOKÁSOKRÓL IDE KATTINTVA LEHET OLVASNI.
Az esemény képei itt érhetők el.

 

Fontos információk
Horváth Tünde 2014-11-05

Fogadó óra

November 10. 17.00 hétfő
 

November 11. 16.30 kedd, Márton-nap

 

Programajánló
Horváth Tünde 2014-11-05

 

Iskola takarítása
Horváth Tünde 2014-11-05

Munkálatok az iskolában

Iskolánk az őszi szünetben megszépült. Új nyílászárókat kapott, és folytatódnak a szigetelés munkálatok is. A takarításhoz a szülők és a diákok segítségét kértük, akik a tanárokkal együtt lehetővé tették, hogy november 4-én, kedden el tudott kezdődni a tanítás.

Ezúton köszönjük a szülőknek és diákoknak a segítségét, hogy a szabadidejükből időt áldoztak az intézményre.
Köszönjük a Szülői Munkaközösség részvételét is a takarításban.

Az esemény képei ide kattintva nézhetők meg.

Október 23-i ünnepség
Horváth Tünde 2014-11-05

1956. október 23.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepélyes megemlékezése Nemesvámoson a kopjafánál kezdődött, majd a Sportcsarnokban folytatódott október 23-án délelőtt 10 órakor.
Az ünnepi műsort iskolánk 8. osztályos tanulói adták elő. Színdarab keretében elevenítették fel az elmúlt korszakot a második világháborútól a nyolcvanas évek végéig.
Az esemény képei itt érhetők el.
A ppt itt nézhető meg.

Dokumentumok 1956-ból:
Archív fényképek ide kattintva böngészhetők.
A Magyar Elektronikus Könyvtár írott dokumentumai ide kattintva érhetők el.
A Magyar Rádió zenei archívumának hanganyaga ide kattintva hallgatható meg.

 

DÖK program
Horváth Tünde 2014-11-05

Élménnyel teli nap

Október 18-án a TÁMOP 3.1.4-12/2 -2012-0290 pályázat lehetőséget teremtett, hogy diákjaink élményt nyújtó programokon vegyenek részt. Az alsó tagozatosok Tihanyba látogattak, ahol megismerkedtek a félsziget természeti szépségeivel, kézműveskedtek, és a szabadidő parkban "diák olimpián" versenyeztek egymással. Az 5-8. osztályosok kihívásokkal teli, játékos feladatokat oldottak meg a Sportcsarnokban. A 8. osztályosok pedig 12 km-es Radnóti meneten vettek részt.
Az esemény képei ide kattintva nézhetők meg.

 

Kiváló atlétikai eredmények
Horváth Tünde 2014-11-03

Köztársaság Kupa Veszprémben

A Köztársaság Kupa atlétikai versenyt immár huszonnégy éve rendezik meg. Ebben a tanévben rekordot döntött a résztvevők száma, mert összesen 790 diák állt rajthoz. Veszprémből 8 iskola, a megyéből további 21 iskola versenyzői sportoltak ezen a napon. Iskolánk - hagyományaihoz híven - szintén benevezett és az összesített eredmények alapján a 29 iskola közül a 15. helyen végzett.
Az egyéni eredmények a következők:

FIÚK:
Távolugrás:

  • Szoboszlai Soma 4,66 m, 7. hely
  • Vida Péter 4,8 m 5. hely
  • Varga Dániel 4,21 m 7. hely
  • Szoboszlai Dániel 3,97 m 6. hely

Kislabdahajítás:

  • Szoboszlai Soma 55 m 4. hely
  • Vida Péter 50 m
  • Varga Dániel 46 m
  • Szoboszlai Dániel 44 m
  • Takács Regő 41 m 4. hely

4x100-as váltó:

  • Szoboszlai Dániel
  • Varga Dániel
  • Varga Ádám
  • Németh Ákos

100 m síkfutás

  • Varga Ádám

LÁNYOK
Kislabdahajítás:

  • Kovács Anita 40 m 4. hely
  • Kovács Ildikó 40 m 4. hely

Gratulálunk a kiváló eredményekhez! Büszkék vagyunk rájuk.

Az esemény képei ide kattintva nézhetők meg.

 

Október 23-i ünnepség
Horváth Tünde 2014-10-16

 

Az aradi vértanúkra emlékeztünk
Horváth Tünde 2014-10-07

1848/49-ES SZABADSÁGHARC HŐSEI

Iskolánkban idén is megemlékeztünk, az Aradon október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtábornokról, a Pesten golyó általi halálra ítélt első felelős magyar miniszterelnökről, és a többi 1848/49-es hősről. Október 6-án, az ünnepi műsorral idézték meg a múltat az 5. osztály tanulói.

A hősök, akikre emlékeztünk :
Lázár Vilmos főtiszt (ezredes), Gróf Dessewffy Arisztid tábornok, Kiss Ernő tábornok, Schweidel József tábornok, Lovag Poeltenberg Ernő tábornok, Török Ignác tábornok, Lahner György tábornok, Knezics Károly tábornok, Nagysándor József tábornok, Gróf Leiningen-Westerburg Károly tábornok, Aulich Lajos tábornok, Damjanich János tábornok, Gróf Vécsey Károly, gróf Batthyány Lajos első magyar miniszterelnök.
Az esemény képei ide kattintva nézhetők meg.

 

Futbal információk
Horváth Tünde 2014-10-07

 

Korábbi hírek:

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111.

(copyright: Petőfi Sándor Általános Iskola)