Német nyelvi siker
Horváth Tünde 2018-04-17

Német regionális verseny: Pfiffi- Deutsch macht Spass

2018. április 11-én, szerdán délután Veszprémben a Dózsa Iskolában német versenyen vettünk részt 4 tanulónkkal. Havelda Nóra, Horváth Dorottya és Denk Olivér a 4. osztályból, Nagy Boglárka a 3. osztályból. Előzetes feladatként lapbookot készítettünk, szöveget, verseket tanultunk a tavasz témakörében, valamint a Kakukk című dalt Dorka és Nóri furulyázta el. Ez volt a "Präsentatio" az egyik állomáson. 8 csapat versenyzett egymással. Érdekes feladatokat oldottak meg, minden az évszakokról szólt. A gyerekek nagyon élvezték a közös munkát. Harmadik helyezést értünk el, aminek rendkívül örültünk. Gratulálunk a kis csapatnak!
Az eseményről készült képek itt találhatók.

Kovácsné Kauker Katalin

 

Nyelvész verseny
Horváth Tünde 2018-04-17

Szülői köszönet

Patkó Botond 8 év alatti Nyelvész versenyen való részvételéről, büszkén megállapítottam, hogy alsóban Kovácsné Kauker Katalin, felsőben  Horváthné Sáry Zsuzsanna alapos, és nagyon lelkes felkészítésének eredményeképpen, Botond 8 éve minden évben megírta az iskolai fordulót és minden évben bejutott a megyei versenyre is, amit Veszprémben a Kossuth iskolában rendeztek meg. A megyei versenyen négyszer lett 6. helyezett, amit a helyszínen díjaznak, négyszer pedig 10-12. helyen végzett az induló 30 főből.
Köszönöm szépen, hogy az iskola és a felkészítő tanárok biztosították a versenyen való részvételt a 8 év alatt. Minden évben élményt adott.

A gondosan őrzött okleveleket itt lehet megtekinteni.

Patkó Bernadett

 

Magyar nyelvi sikerek - Nyelvész verseny
Horváth Tünde 2018-04-17

Szépen magyarul- szépen emberül

A szegedi Gyermek- és Ifjúsági Diákakadémia által meghirdetett NyelvÉSZ verseny minden évben több tanítványunkat is vonzza. A vetélkedőn felmenő rendszerben oldanak meg a gyerekek nyelvtani, nyelvi-logikai és helyesírási feladatokat.
Idén az induló diákjaink nagy többsége bejutott a megyei megmérettetésre. Évfolyamonként harminc kortársukkal versenyeztek.
Szorgalmas felkészülésüknek szép helytállás lett az eredménye.
Holt versenyben osztozott Horváth Dorottya (4. osztályos) a tizenegyedik, Bódis Csenge (5. osztályos) a tizenhetedik, Szigecsán Áron (6. osztályos) a tizenkettedik, Tóth Sára Virág (6. osztályos) a tizenhetedik, Kozma Nikolett (7. osztályos) a tizedik, Baumgartner Ferenc (7. osztályos) a tizennegyedik helyen.
Antal László (8. osztályos) ötödik, Patkó Botond (8. osztályos) hatodik lett. A két végzős fiú éveken át volt résztvevője a NyelvÉSZ-nek. Befektetett energiájukat minden évben siker koronázta. Idei eredményük méltó befejezése volt ez irányú tevékenységüknek.
Minden versenyzőnknek szeretettel gratulálunk: Szép volt, srácok!

Horváthné Sáry Zsuzsanna

 

Áprilisi programok
Horváth Tünde 2018-04-06

 

Iskolai beíratás
Horváth Tünde 2018-03-21

 

Emlékeztető
Horváth Tünde 2018-03-21

Tavaszi szünet időpontja

Utolsó tanítási nap: március 27. (kedd)
Első tanítási nap: április 5. (csütörtök)

 

Petőfi-hét
Horváth Tünde 2018-03-20

A Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
2018. 03. 10-től kezdődően 19-vel bezáróan, idén is megrendezte a hagyományos

Petőfi-hét programsorozatot.

Előzetes feladat: pályázat
   
Március 10. 8.30 ünnepélyes megnyitó - iskolagyűlés
  9.00 nagy program, játékos foglalkozások vegyes csapatokkal
    A nap képei itt találhatók.
Március 12. 14.30 szépírási verseny
 
A nap képei itt találhatók.
Március 13. 14.30 huszár előadása
  15.00 prezentáció, táncház
    A nap képei itt találhatók.
Március 14. 14.30 Petőfi-futás
    A nap képei itt találhatók.
Március 15. 9.45 gyülekezés az iskola ellőtt
  10.00 Március 15-i ünnepély, Petőfi-polgárok avatása
    A nap képei itt találhatók.
Március 19. 7.30 A Petőfi-hét ünnepélyes zárása
    A nap képei itt találhatók.
     

Német nyelvi siker - Mosonmagyaróvár
Horváth Tünde 2018-03-13

Regionális német verseny

Immár 18. alkalommal rendezték meg Mosonmagyaróváron a német nemzetiségi versenyt március 2-án. Iskolánk 2 tanulója vett részt: Denk Olivér és Horváth Dorottya 4. osztályos tanulóink Mundart kategóriában. A magas színvonalú versenyen szépen szerepeltek. Olivér a 9., Dorka a 11. helyezést érte el.
Gratulálunk a szép eredményekhez!
Az eseményről készült képek itt találhatók.

 

ECDL vizsgaeredmények
Horváth Tünde 2018-03-07

Táblázatkezelés modul vizsgaeredményei

Iskolánkban lehetőség van ECDL bizonyítvány megszerzésére. A vizsgák modulrendszerűek, azaz többször kell vizsgázni, különféle informatikai témakörökből.

A vizsga 2018. 03. 02-án 14:45-kor kezdődött Veszprémben az OKTKER - Nódus Kft. székhelyén levő vizsgaközpontban. A prezentáció modulzárójára 6 fő 8. osztályos tanuló jelentkezett és mind a hatan sikeres vizsgát tettek.
8. osztályosok: Antal László, Patkó Botond, Kiss Máté, Szabó László, Szilágyi Árpád, Tobak Barbara.
Gratulálunk ehhez a szép teljesítményhez!

Az ECDL-ről bővebben itt lehet információt találni.
Az iskolánkban zajló informatika tanításról itt lehet tájékozódni.
A tanév vizsgaeredményei itt érhetők el.
Összesített táblázat az iskola tanulóinak ECDL vizsgáiról itt érhető el.

 

Pályázat a Petőfi-hétre
Horváth Tünde 2018-03-01

 

Korábbi hírek:

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111.

(copyright: Petőfi Sándor Általános Iskola)