Apja, Géza fejedelem, anyja
pedig az erdélyi Gyula vezér Sarolta (Sarolt) nevű keresztény leánya volt.
István 970 körül született. Születésekor ugyan a (török eredetű) pogány
Vajk nevet kapta, 972-es megkeresztelésekor azonban az első keresztény
vértanú, István nevét adták neki.
996-ban vette feleségül
Henrik bajor herceg leányát, a későbbi II. Szent Henrik német császár
testvérét, Gizellát, akivel sok hittérítő és lovag jött Bajorországból.
Atyja életében a nyitrai dukátus ura volt, majd 997-b en,
Géza fejedelem halála után követte őt a fejedelmi székben. Az
ezredfordulón, 1000 karácsonyán, (más értelmezések szerint 1001. január
1-jén vagy 1000. augusztus 24-én) koronázták királlyá Esztergomban a
feltehetőleg II. Szilveszter pápától kapott koronával, amely azonban nem
azonos a ma Szent Korona néven ismert uralkodói jelvénnyel. Ezzel
megalakult a keresztény, független Magyar Királyság. István és Gizella
fia, Imre herceg 1031-ben egy vadászaton meghalt. Istvánt a gyász
megviselte, majd súlyosan meg is betegedett. Így utolsó éveire egyenes ági
örökös nélkül maradt. Utódaként végül unokaöccsét, Orseolo Pétert nevezte
meg. Halála előtt Magyarországot a Boldogságos Szűzanyának ajánlotta fel.
(Bizonyos kutatók szerint a korabeli szokás szerint tulajdonába adta.)
Ezért nevezik Magyarországot Mária országának. István király 1038.
augusztus 15-én halt meg Székesfehérváron, ott is temették el.
Apja jogász, a zirci
ciszterciták ügyvédje volt. Reguly Antal német nyelvtudását és a
történelem iránti von zódását
otthonról hozta magával. Iskoláit Zircen, majd a ciszterciták
székesfehérvári gimnáziumában végezte. Győrött bölcseletet, a pesti
egyetemen 1836–1839 között jogot tanult. Egyetemi évei alatt bontakozott
ki az utazás iránt vágya: zirci rokona anyagi támogatásával az első nyári
szünidőt Bécs és környéke megismerésére használta fel, a következő év
nyarán több felvidéki bányavárost keresett fel, ekkor már jegyzeteket is
készített, naplót vezetett. Miután 1839-ben Pesten befejezte tanulmányait,
haza sem látogatott, hanem júliusban ismét útnak indult. Nyolc évvel
később tért haza.
Wathay Ferenc, végvári vitéz,
festő, énekszerző. Édesapja, Wathay Lőrinc cseszneki várkapitány halála
után 1578-ban anyja Németújvárra, majd Sopronba küldte tanulni. Katonai
pályáját 1584-ben kezdte Tihanyban Mesteri János mellett, majd Pápán,
Cseszneken és Győrben szolgált. 1588-ban megsebesült és Tatára ker ült.
1592-ben hadnagyi rangot nyert, ezután Sárváron, Pápán, Veszprémben és
Győrben katonáskodott. 1602-ben a rövid időre visszafoglalt Székesfehérvár
alkapitánya; augusztus 29-én, a vár elestekor több tiszttársával együtt
sebesülten török fogságba került. Budán, majd Nándorfehérváron
raboskodott, innen 1603. május 4-én sikerült megszöknie. Bujdosása közben
újra elfogták Karánsebes körül, majd egy újabb szökés után Lippánál, és
1603 októberében hatvan rabtársával együtt Isztambulba vitték, ahol a
Héttorony foglya lett. A fogságból - fogolycsere útján - 1606-ban
szabadult. Győrben lovas parancsnok, majd 1609-ben rövid időre apja
nyomdokaiba lépve cseszneki várkapitány lett;
Irodalmi és nyelvtörténeti
szempontból is jelentős műve az úgynevezett Wathay-kódex, a huszonnyolc,
vallásos és szerelmi tárgyú éneket magában foglaló énekeskönyve és
kalandos önéletrajza, melyet 1605 februárjában, a Héttorony lakójaként
fejezett be, innen küldte haza a kötetet családjának váltságdíj
reményében. A kódexet Wathay saját kezű színes festményekkel díszítette.
Szülőfalujában teret neveztek
el róla, Székesfehérváron köztéri szobor őrzi emlékét. Az irodalomban
Sobor Antal Hosszú háború című regénye idézi fel alakját. |